Isten hozott kedves vendégem, receptes oldalamon!  

Az alábbi bannerre kattintva, honlapomon találod magadat.

Te vagy a világ…

(Dezső Ilona Anna)

Te vagy a világ, a föld veled forog.

A nap addig ragyog, míg rád mosolyog.

A hold addig nő, még benned érik.

S csak te vagy az, ki igazán égre fénylik.

Te vagy az egyedüli, a pótolhatatlan,

Minden egyéb csak van, számolatlan.

A csillagok neked ragyognak,

A vizek veled együtt csillognak.

A fellegek is rád ontanak havat,

Semmit sem ér, ha te nem vagy.

A szél sem fú, nem röppen a hajad,

Minden, minden hidd el, érted van:

Mindaddig, míg e földön élted van.

Érted bontanak rügyet a fák,

S érted alélnak, ha elfáradnak.

Neked virul az egész határ...

Ha már nem vagy, nincs virág,

Veled együtt meghall a világ.

Szeresd a Nőt!

(Dezső Ilona Anna)

Csillogó szemében meglátod magad,

Vele élsz, és vele oltod vágyadat.

Tudod-e olyankor kit figyelsz vakon?

A nőt! – Szeresd őt nagyon, de nagyon.

Jól nézd a nőt!- Ő lehet csak gyom,

De ezen a napon szeresd nagyon.

S, ha holnapra el is múlik az alázat,

Ma még maradjon a vad káprázat.

Egy napig hadd lehessen páva,

Melletted, soha ne legyen árva.

Legyen pacsirta, hadd énekeljen,

Szomorúnak lenni neki sose keljen.

Érezze magát Hamupipőkének,

Ad föl a cipőjét szegénynek,

Holnapra a lencsét válogatja,

És csókjait neked osztogatja.

Csak egy napon hadd menjen a bálba,

 Egy gyönyörűséges szép álom ruhába.

Érezze magát veled, hercegi párként,

Ha eddig volt neked, ezután is lesz még.

Álom lenne?

(Dezső Ilona Anna)

Leszáll az ég sötét, árnyas leple,

Álomba ringat egy aprócska éji lepke.

Majd felemel, lebegtet és röpít a magasba,

Egyenest fel a fénylőn vörös pirkadatba.

Nyitnám a szárnyam, de nem lehet,

Megkötözték gonosz, rossz emberek.

Lepke volnék tényleg? Vagy éji madár talán,

Ki ott ül s néz rám esténként a szemközti fán?

Álom ez az érzés, netán gyarló valóság?

Álmomban pille lettem, kicsiny apróság?

Vagy remegő szívű, félő kis éji madár?

Vagy én lennék, ki kacagva a holdon jár?

Tündér vagyok, esőcsepptől ázott virágon:

Fátyol szárnyam néha, leheletnyit rázom.

Ázom, fázom, szállnék veled csuda országba,

De a takaró lecsúszott, az álomból ennyi mára.

Könnycsepp.

(Dezső Ilona Anna)

Csillog a könny a szem lesütve vár.

Csillog a könny, vibrál a pillán,

Legördülni készül egy mély barázdán,

De vissza-visszatekint a szemre mélán.

Miért dobsz ki te szem? Nem kellek?

Miért hozol újabb könnycseppeket?

Vagyok neked, jaj! - megsemmisülök!

Egy zsebkendő anyagán elterülök...

S a szem, csak vibrál némán,

 Újabb könnycseppeket hullatván.

Könyörületességet nem ismer,

A szív parancsa, ha szaporán ver.